Ez az egyik kulcsfontosságú megállapítása egy a Delta Dental Plans Association, az ország egyik vezető fogászati szállítójának megbízásából készült, az amerikai gyerekek szájának egészségi állapotáról szóló felmérésnek. A Delta Dental azért rendelte meg a felmérést, hogy jobban megismerhesse a gyerekek orális egészségi állapotát.
A vizsgálat az elsődleges gondviselők körében feltárta, hogy a fogorvost első alkalommal felkereső gyerekek átlagéletkora 2,6 év volt. Az Amerikai Gyermekfogászati Akadémia ajánlása (AAPD) szerint a gyereket egyéves korában, vagy az első fog kibújását követő hat hónapon belül el kell vinni a fogorvoshoz.
Nem ismerik fel az első fogak jelentőségét
A fogorvost soha nem látott, illetve az utóbbi 12 hónapban fogorvosnál nem járt apróságok körében a leggyakrabban említett ok (62%) az volt, hogy „a gyerek még túl fiatal” vagy „még nincsen elég foga”. A biztosítás hiányára a gondviselők 12%-a hivatkozott.
Az AAPD szerint nagyon fontos, hogy az első fogak természetes elvesztésükig a helyükön maradjanak: A „bébi”-fogak:
segítenek a megfelelő rágásban, a jó táplálkozás fenntartásában.
részt vesznek a beszéd kialakulásában.
segítenek helyet fenntartani az állandó fogaknak.
elősegítik az egészséges mosolyt, ezért a gyerekek jól érzik magukat a kinézetük miatt.
Az Amerikai Családi Orvosok Akadémiája azt ajánlja, hogy már a születéstől kezdve gondoskodjanak a gyermek ínyéről. A Delta Dental felmérés szerint a gondviselők 35%-a hetente csak alig néhányszor tisztítja a babája ínyét.
A szülőnek minden etetés után egy puha, nedves ruhával kell gyengéden megtisztogatnia a baba ínyét. Amikor az első fogak kezdenek előbukkanni, azokat egy lágy, gyerekeknek készült fogkefével és egy borsószemnyi gyerekfogkrémmel kell ápolni naponta kétszer.
„Sok amerikai nem érti, hogy mennyire fontosak a gyerekeik bébifogai az élethosszig tartó orális egészség szempontjából.” – mondta Jed J. Jacobson fogorvos, szájsebész, a Delta Dental tudományos főmunkatársa és alelnöke. Folyamatos az igény az orális egészséget egy egész életen át lehetővé tevő ismeretek oktatása iránt. És mivel az emberek túlnyomóan a fogorvost és a szájhigiénikust tekintik elsődleges információs forrásnak a fogaik egészsége tekintetében, döntő fontosságúak azok a fogászati kedvezmények, amelyek bátorítják a fogorvos felkeresését.”
A legtöbb amerikai gyermek jóval csak kétéves kora után találkozik először a család fogorvosával, sokkal később, mint azt a fogászati, illetve egészségügyi szakemberek ajánlják.
