Bízik a megegyezésben az egészségügyi miniszter

2009-10-07

A kórházak demonstrációja ellenére bízik a megegyezésben Székely Tamás egészségügyi miniszter. A tárca vezetője a Világgazdaságnak adott interjúban azt mondta: "ehhez mindkét féltől komoly szándék és kompromisszum szükséges".

Hozzátette: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megtalálják a közös hangot. A lap keddi számában megjelent interjúban Székely azt mondta, nem látja veszélyben a betegellátás helyzetét, a halasztható műtétek várólistája azonban bővülhet. A miniszter úgy fogalmazott: "azoknál a beavatkozásoknál, amelyek a beteg egészségét nem veszélyeztetik, hosszabbak lehetnek a várólisták". Példaként említette az ízületi protézis- vagy szemlencseműtétet, a krónikus ellátásban pedig a szanatóriumi ellátást. Székely Tamás leszögezte, hogy egyetlen beteg sem maradhat ellátatlanul és ellátóhely nélkül.

A tárcavezető úgy látja, hogy területi aránytalanságok vannak a kórházi ágyak számánál, ezeket szerinte átcsoportosításokkal jól lehet kezelni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerint 4200 aktív ágy kihasználatlan, viszont 800 többletkapacitás kellene.

 

Értékelés:

Eddig 0 felhasználó értékelte a cikket.