A tudós rámutatott arra, hogy az emberiség történetében a párok együttalvása lényegében csak a XIX. században vált általánossá. Az ókori Rómában például a hitvesi ágy szexszentély volt, nem pedig (együtt)alvóhely. Stanley 40 páron felmerést végzett, hogy mikor alszanak jobban: együtt vagy külön. Az utóbbi „győzött”. Amikor az alvótárs megmozdult álmában, párját 50 százalékos eséllyel valamennyire megzavarta alvása közben.
A pároknak egészségük védelmében meg kell fontolniuk, hogy együtt aludjanak-e – figyelmeztet egy brit alváskutató. Az együtt alvó párok 50 százalékkal gyakrabban szenvednek alvászavartól, mint a külön pihenők – mondta a BBC brit sajtóorgánumnak Neil Stanley egy tanulmányra hivatkozva. Ő maga is külön alszik feleségétől.
