Gyerekek és a vírus

2009-11-26

Az oktatási intézmények vezetői szorgalmazzák a gyerekek beoltását az új típusú influenzával szemben. Több iskolában és óvodában már felmérték, hogy kik azok, akik szeretnék beadatni gyermekeiknek a védőoltást, de a legtöbb helyen már a vakcinák is megérkeztek.

Már nem csak két éves kor alatt, hanem általános- és középiskolások is ingyen kapják a H1N1 vírus elleni oltást, ha szüleik is beleegyeznek.

"A Magyar Köztársaság által térítésmentesen biztosított, influenza elleni oltóanyag a nemzetközi elvárásoknak megfelel, bizonyítottan hatásos. Az esetlegesen kialakuló mellékhatások ritkák és enyhébbek, mint az influenza-megbetegedés, illetve annak szövődményei. Ezért mindenképpen javasolt a kampányoltások mielőbbi lebonyolítása" – hangsúlyozza az oktatási tárca kiadott levelében.

Sok iskolában azonban már elkéstek az oltással, mert mire megérkeztek a vakcinák, a tömeges megbetegedések miatt be kellett zárniuk. Amíg várják, hogy a gyerekek felépüljenek, fertőtlenítik a tantermeket és alaposan kitakarítják az oktatási intézmények összes helységét.

Szerző: argyellan

Értékelés:

Eddig 0 felhasználó értékelte a cikket.