Legyen szó szívinfarktusról vagy gyilkosságról, biztos, hogy a férfiak húzzák a rövidebbet.
Bár életciklustól függetlenül mindig több férfi hal meg, mint nő, a legnagyobb veszélyben azok vannak, akik húszas éveik elején járnak vagy a nyugdíjaskor előtt állnak. A megdöbbentő adatokat kézhez kapva az orvosok kormányzati kezdeményezést sürgetnek, hogy az erősebbnek mondott nem életesélyeit javíthassák.
Becsléseik szerint csak az Egyesült Államokban majdnem 400 ezer emberéletet lehetne megmenteni, ha a két nem halálozási arányait megpróbálnák egyensúlyba hozni. A Michigan Egyetemen végzett és a New Scientist magazinban közölt tanulmány húsz ország idevágó statisztikáit vette alapul.
A Randolph Nesse vezette orvoscsoport megállapította, hogy a 20 és 24 év közötti férfiak között háromszor annyian vannak, akik jobblétre szenderülnek, mint női kortársaik. A tendencia később sem törik meg, minden életszakaszban a férfiak találkoznak előbb a koporsószeggel. A beszámoló rávilágít: a kutatás ugyan az Egyesült Államokban készült, a jelenség mégis hasonló a világ nagy részén - így Magyarországon is. A történelem során végig a férfiak haltak korábban, s ez a tendencia nem változott háborúk és vadászat nélkül sem. Különösen a múlt század negyvenes évei után emelkedett drámaian a férfiak halálozási aránya.
Az elemzők ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy a nők jobban kihasználták az egészségügyi szolgáltatásokat, s ennek révén szereztek előnyt. A technikai fejlődés is a nők malmára hajtotta a vizet, hiszen a gyors autók sokszor a férfiélet kioltói. Csakúgy, mint az állatvilágban, a szexuális kiválasztódás is szerepet játszik a jelenségben: az idős férfiak kisebb részt vállalnak a gyereknevelésben, energiájukat a potenciális partner "becserkészésére" fordítják, s emiatt életük részévé válik a verseny. A rivalizálás miatt pedig hajlandóak nagyobb kockázatot vállalni, ennek köszönhető ugyan nagyfokú reprodukciós képességük, az "ár" viszont ezért a hosszú élet.
A férfilét egyszerűen káros az egészségre – erre a meglepő eredményre jutott egy amerikai tanulmány, összehasonlítva a két nem esélyeit a legkülönbözőbb "életveszélyes” tényezők alapján.

