Gyógyító mozgás a vízben

2010-02-08

Gyógyító mozgás a vízben

A víz jótékony közeget jelent mind az egészséges, mind a testi-lelki bajokkal küzdő számára. E létfontosságú elemnek az egészségmegőrzésben szerepet látszó tulajdonságait sokoldalúbban is ki lehet használni, ha a vízi tornát segédeszközökkel kombinálják. Ezáltal számos betegséget lehet hatékonyabban kezelni, sikeresebb a rehabilitáció, és jobban fejleszthetők a fogyatékosok.

Az úszást a közvélemény a legegészségesebb sportként szokta emlegetni - ismert, hogy az egész szervezet működésére nézve (légzésre, keringésre, az izmokra) jótékony hatású. A levegőnél mintegy nyolcszázszor sűrűbb vízben nem a gravitáció dominál, mint a szárazföldön, hanem a test minden egyes részét egyfajta nyomás alatt tartó erők. Ezek könnyebbé teszik a mozgást, így a gerinc, a csontrendszer, az ízületek nem terhelődnek. Az úszás az egyetlen olyan sport, amelyet csecsemőkortól életünk végéig művelhetünk.

A vízi gimnasztikához még úszástudás sem szükséges, mert a tornagyakorlatokat sekélyebb, általában mellkasig érő vízben végzik, a célirányos mozgáshoz pedig egy speciális övet (ún. wet-beltet) használnak. Nem szükséges különösebben jó fizikai erőnlét sem - ezt a mozgásformát bárki végezheti, azok is, akiket állapotuk, mozgásrendszeri elváltozásaik miatt hagyományos módon nem, vagy csak nehézkesen lehet(ne) tornáztatni. Miközben a szervezet kellően megdolgoztatható, kicsi a balesetveszély. Míg egy ügyetlen mozdulat eleséssel, akár komolyabb sérüléssel, netán még csonttöréssel is járhat a szárazföldön, mindez a "nedves közegben" elkerülhető. A vízben rendszeresen, megfelelően végzett gyakorlatokkal a szív- és keringési rendszer működését kedvezően lehet befolyásolni, javítható a szervezet teherbíró képessége, erősíthető az izomzat, s nem lényegtelen szempontot említve, látványosan formálható az alak. Mindemellett hatékony idegnyugtató, stresszoldó, közérzetjavító mozgásról van szó!

Ezen általánosságok mellett egyéb konkrét eredményekről is beszámol M. Kecskés Edit úszóedző, masszőz, aki az úszás és a vízi torna kombinálásával csaknem 20 éve foglalkozik - beteg és fogyatékos gyerekekkel. Az egykori versenyúszó (képzettségét tekintve később ápolónő) első tapasztalatait tüdőasztmával született kislányánál szerezte. A gyerek kezelőorvosának javaslatára próbálkozott meg a nálunk akkoriban még ismeretlen csecsemőúszással. Ehhez saját programot állított össze, a tüdőgyógyásztól kapott szakirodalomra támaszkodva. Négy év úszás után a gyerek rohamai megszűntek, elhagyhatta a gyógyszert. Azóta seregnyi asztmás, allergiás gyereknél alkalmazta a bevált módszert M. Kecskés Edit. Mint mondja, a vízben végzett mozgások speciális lehetőséget teremtenek a jó hatásfokú légzéshez. A hidrosztatikai felhajtóerő megkönnyíti a kilégzést, elősegítve a légzésvolumen-emelkedést, és nehezíti a belégzést, ezzel fokozattan erősíti a belégző izmokat. Így javul a belégzési funkció, ami hozzájárul a tüdő vitális kapacitásának növeléséhez. Mivel a levegővétel a vízfelszín fölötti 10-20 centis párarétegben történik, olyan, mintha a gyerek inhalálna, és közben még mozog is.

Az edzésterv összeállítása előtt szükség van elsődlegesen az állapotról tudósító orvosi diagnózisra, és ismerni kell a gyógyszerezési rendet. Ezek határozzák meg a programot és a bánásmódot. A foglalkozások 3 hónapos kortól kezdhetők, javasolt legalább heti háromszor, alkalmanként eleinte csak félórában, az időtartamot később 15 perccel lehet növelni. A vízhez szoktatás az elején a szülő részvételével zajlik. Idővel, óvodáskortól, ha a gyerek már otthonosabban érzi magát e közegben és az oktatóval is megbarátkozott, jöhetnek a vízi játékok, apróbb feladatok a sekély, meleg vizű medencében. A megfelelő hőmérsékletre nagyon ügyelni kell, 30 Celsius-fok az ajánlott, az ennél melegebb vagy hidegebb víz rohamot provokálhat. Az asztmásoknak a hátúszás a biztonságos, mert az arc, az orr mindig szabadon van. Kiemelt mellkassal tempóznak, nincs nyomásnak kitéve a szív, ezáltal nagyobb az oxigénfelvétel, stabilabb a keringés, olajozottabb a légzés. Oldódik a tüdőben letapadt váladék, felszakadását, könnyebb kiköhögését az úszásoktató a hát kopogtatásával segíti. Tapasztalatai szerint egy év alatt annyira megerősödhet a tüdő, hogy a gyerek tünetmentessé válhat, gyógyszeradagja csökkenthető, szedését esetleg el is hagyhatja. Volt általános iskolásként súlyos asztmával úszó fiúnövendéke, aki ma felnőttként vízilabdázik.

Az évek során másfajta problémával küszködőkkel is nőtt a tanítványok sora. Gerincferdüléssel jön az úszóiskolába minden második gyerek, gyakran elég későn, 12-13 évesen, holott fontos volna, hogy az elváltozás minél korábbi észlelése után azonnal elkezdődhetne a gyógytorna, s mellette - ortopéd szakorvosi kontroll mellett - a vízi terápia is. Így az esetek többségében felnőttkorra meg lehetne szüntetni a rendellenességet. A gerincferdülés összes fokozatával találkozik az úszóedző: az egyszerűbb formától kezdve, a bordapúppal járó állapotig, amikor a törzs is deformálódni kezd. Az egyéni állapot értelemszerűen módosítja a vízben végzendő feladatokat. A lényeg: a gerincet körülvevő izmokat kell mobilizálni, erősíteni, szakmailag szólva, optimális gerincfűzőt kialakítani. Ennek eléréséhez a görbülettel ellentétes irányú mozgással tornáznak a vízben a gyerekek (közben a helyes testtartásról az öv gondoskodik) és speciális súlyzót is használnak. A poliuretánból készült pehelykönnyű eszköz a víz felhajtó ereje ellen dolgozik, segítségével növelhető a terhelés. Később oldalirányú úszással bővül a mozgássor.

Jellemző tartáshiba a beesett mellkas, lógó vállak, púposodó hát, emiatt az érintettek általában nehezebben veszik a levegőt. Náluk a vízben végzett nyújtó-lazító gyakorlatokkal, páros karú hátúszással, mell- és lábtempóval korrigálható a már kialakult torzulás. Súlyos elváltozás esetén a vízi gimnasztika sajátos mozgásanyaga mellett a tornateremben már begyakorolt elemekkel bővíthető a javító-korrigáló munka. A vízi mozgás kóros mellkasalak esetén is jól kiegészítheti a gyógytornát. Veleszületett rendellenesség a tölcsérmell, ami többnyire már 1-2 éves korban észrevehető. A látványosan besüppedt szegycsont miatt tölcsérhez hasonlatos lyuk alakul ki, a mellkas lefelé szűkül. Ennek ellentéte a tyúkmell, amikor a szegycsont előre áll, kiboltosodik. Mindkét rendellenességnél a kiemelt mellkassal történő úszás lehet a célravezető. Javasolt még - állapottól, izomerőtől függően - az eszközös vízi torna, ekkor a rekeszizom fölfelé nyomásával enyhíthető a deformáció.

A tanítványok között található kötött, merev ízületű vagy éppenséggel gyenge izomzatú gyerek is. Az említettek kialakulásának okai főleg a születés körüli eseményekre vezethetők vissza (koraszülés, oxigénhiány, agyvérzés), emiatt nemegyszer számolni kell valamilyen egyéb fogyatékossággal is. Éppen ezért nagyon fontos lenne a korai felismerés és a sokoldalú fejlesztés, amelybe jól beleilleszthető a vízi torna. Az elsőként említett csoportnál az állapothoz igazított, megfelelő terhelésű nyújtó-lazító gyakorlatokkal érhető el nagyobb ízületi forgás. A kicsiknél vízbemenetel előtt hintőporos masszázzsal melegíti át a kérdéses területeket M. Kecskés Edit. Az ilyen "izomolajozás" után az apróságok sokkal kellemesebbnek érzik a vizet, 3 éves kor alatt ugyanis labilis a szervezet hőháztartása. Az otthoni fürdőkádban is végeztetheti a szülő a gyerekkel a vízben elsajátított gyakorlatokat.

A tanulás eredményességét az ortopéd szakorvos mérésekkel állapítja meg, például azt, hány fokkal sikerült nyújtani a behajlított helyzetben lévő kart. Ez mutatja, van-e értelme a vízi foglalkozásnak. Bár a teljes gyógyulás nem garantálható, már az is jelentős előrehaladásnak számít, ha a gyerek ügyesebben tudja használni kezét vagy lábát. A másik csoportnál, a nem kellően feszülő izomzat helyzetét tovább rontja a kevés mozgás, emiatt a vérkeringés sem kielégítő. Ezért mindenekelőtt alapos masszázzsal kell bemelegíteni (ehhez jól bevált a Dévény Anna-féle módszer), majd előre-hátra úszómozgásokkal a vízben folytatódik az erősítés. Majd a víz alá merítések fokozzák a vérkeringést, ezáltal jobb lesz az oxigénellátás, a salakanyagok ürülése, erősödik az immunháztartás. Nem biztos, hogy sokat javítható ez az állapot, de valamelyest könnyebbedhet az izomműködés. Amíg a gyerek nem tud a vízben önállóan mozogni, az oktató (szülő) tornáztatja.

A munkát különféle eszközök segíthetik. A mozgássérült gyerek, egészséges társával ellentétben, nem képes megállni a vízben, ahogy mondani szokták: elszáll. Ennek kiküszöbölésére speciális lábszárcsizmát kap, aminek méretre szabott talpába ólmot helyeznek. Ez lehúzza a lábat, mozgásra kényszeríti, ezáltal erősíti. Hasonló eszközt lehet a karra alkalmazni. A mozgás-rendellenesség korrigálása mellett, alkalmas terep a víz az értelmi fogyatékos, a halmozottan sérült gyerek készség-, képesség-, koordinációs fejlesztésére is. Szinte minden ügyességi gyakorlat elvégeztethető. A különböző formájú, színű játékokkal való manipulálás javítja a fogást, a gömbérzéket. A feladatok megoldását könnyíti, hogy a vízben megfeledkezik a szárazföldön érzett sutaságáról a gyerek. Egyensúlyérzéke is sikerrel fejleszthető: sétálhat súlyzóval vagy a nagyobb tapadási felület érdekében úszóbottal, rúddal. A gyakorlatokat eleinte felnőtt segítségével végzi, idővel egyre inkább "magára talál", jobban összerendeződik a mozgása. Így nagyobb biztonsággal közlekedik majd a szárazföldön is.

A felsorolt vízi foglalkozások azonban a szóban forgó gyerekeknél önmagukban nem elegendőek. Szükség van a sokirányú korai fejlesztésre, hangsúlyozza a szakember, de ez sajnos gyakran elmarad. Hiányzik ugyanis a terápia összeállításához feltétlenül szükséges diagnózis, ami olykor még évek múltán sem születik meg. Az orvosok nem írják le egyértelműen, hogy mi a gyerek baja, csak bizonyos feltételezéseket közölnek. A szülő így tanácstalan, hogy merre induljon tovább. Próbálkozik az uszodában, ahol az oktató, fogódzó híján, az izmok állapotából kiindulva igyekszik összeállítani a fejlesztő gyakorlatsort. Ezt teszi a (gyaníthatóan) izomsorvadásban szenvedő gyereknél is, aki a genetikai betegség miatt képtelen ülni, állni, járni. Némelyikük még a fejét sem tudja megtartani, annyira gyengék nyak- és fejbiccentő izmai. Segítségül egy nyakmerevítőhöz hasonlatos műanyag szerkezetet fejlesztett ki M. Kecskés Edit, ami megtámasztja a fejet, a tarkót, végigvezetődik a gerincen a derékig, vagy szükség szerint, még tovább. Ideális körülmények között az érintett gyerekek ebben tornázhatnának, az izomerősítést más eszközök (ellenállásnövelő csizma) is szolgálhatnák - ám e hasznos segítők legyártatására nincs pénz!

Értékelés:

Eddig 3 felhasználó értékelte a cikket.