A Pentagon adott megbízást egy új tanulmány elkészítésére, mely a dohánytermékek teljes betiltását javasolja, így azok árusítása megszűnne a katonai bázisokon. A mundért viselők többé nem gyújthatnának rá, még bevetés közben sem.
A tanulmány szerint a dohányzás akadályozza a rövid távú felkészülést. Hosszú távon pedig komoly egészségügyi problémákat okozhat, például tüdőrákot és szívbetegségeket. A füstmentes termékek fogyasztása pedig szájüregi és hasnyálmirigy-rákhoz vezethet. A Védelmi Minisztérium vezető egészségügyi szakemberei áttekintik a tanulmányt, majd javaslatot tesznek a Pentagon törvényhozó bizottságának és Robert Gates védelmi miniszternek. A tanulmány szerint a dohánytermékek használatát 5-10 év alatt fokozatosan kellene megszüntetni.
A javasolt tiltó rendelkezés azonban nem sokak tetszését nyerte el. A nyugállományú Russel Honore tábornok, aki a Katrina hurrikán pusztítása után koordinálta a hadsereg segítségnyújtó akcióját, úgy véli, a harcoló katonáknak szükségük van a pöfékelésre. “Ha fáradtak vagyunk, és napokig alig alszunk, nem eszünk rendesen, a dohányzás javíthat a helyzeten.” – mondta Honroe, aki nyugdíjba vonulása előtt a kiképzési programokért felelt. Más katonák is megkérdőjelezték az időzítést, mivel az amerikai seregben egyre emelkedik az öngyilkosságok száma. “Sajnos néhányan a stressz levezetése végett dohányoznak. Ha ezt is elveszik tőlük, mivel helyettesíthetnék? – mondta Gary Johnson őrmester.
A Pentagon szóvivője, Cynthia Smith elmondta, hogy támogatják a füstmentes hadsereg elképzelését. “A cél elérése azonban függ attól is, hogy a civil lakosság körében mennyire sikerül csökkenteni a dohányzást.”
Dr. Ken Kizer, a tanulmány szerzője felfedte, hogy a civilek nem dohányoznak annyit, mint a katonák. Az aktív állomány tagjai közül minden harmadik él ezzel a káros szenvedéllyel, míg a köznép körében csak minden ötödik. A Pentagon már évekkel ezelőtt betiltotta a bázisok épületein belül a dohányzást. A katonákat tanácsadók segítik a leszokásban. A helyi kormányok keményen adóztatják a dohányárukat, a kiképzőhelyek gyakran jelentős kedvezménnyel árusítják azokat. “A hadsereg nagyon kétértelmű üzeneteket közvetít.” – mondta Kizer. “Ez összezavarja az embereket.”
A tanulmány azt is kiderítette, hogy a dohánytermékekből származó bevételt (80-90 millió dollárt) szabadidős és családi programokra fordítják a bázisokon.
Már megszokhattuk, hogy a katonák szájából folyton cigaretta lóg, de lehet, hogy ez hamarosan csak emlék lesz.
