Hazánkban járványról akkor beszélünk, ha az egy hét alatt orvoshoz fordulók száma meghaladja a húszezret.
Az elmúlt héten az előző héthez képest 30 százalékkal emelkedett az orvoshoz fordulók száma. A legtöbb megbetegedés Pest megyében volt. Csohán Ágnes ismertetése szerint 340 minta közül 120-nál mutatták ki a H1N1 vírust , a 21. és 46. hét között ötszáz az igazolt esetek száma, eddig heten haltak meg.
Jelenleg minden 500. lakos fordult orvoshoz, de a tiszti főorvos szerint a következő hetekben ennél jóval többen lehetnek fertőzöttek. Magyarországon az elmúlt héten 11 óvodai, 19 általános iskolai, három középiskolai és két általános iskola és gimnáziumban voltak tömeges megbetegedések - mondta el az osztályvezető főorvos. A legtöbb intézmény a közép-magyarországi régióban található. Eddig öt iskolát kellett bezárni.
Szerző: Sofi
Elérte a járványos szintet az új influenzavírus okozta megbetegedések száma. A legfrissebb adatok szerint a múlt héten 22 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - mondta el Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi főosztályának vezetője egy szerdai, budapesti konferencián.
