Sokba kerül az egészség

2009-06-15

Tegnap közzétettek egy friss Tárki-jelentést is, amelyből kiderül: a lakosok csak akkor fordulnak segítségért orvoshoz, ha panaszaikat már komolynak érzik. A megkérdezettek kétharmada az elmúlt egy évben fölkereste háziorvosát, 51 százalékuk szakorvoshoz is eljutott, és csak 19 százalékuk volt kórházban.

A kutatók szerint ebből arra lehet következtetni, hogy megfelelően működik a háziorvosi rendszer úgynevezett "kapuőr" szerepe. A vizsgálat legmeghökkentőbb következtetése: az állampolgárok többsége valójában nem tudja, miről is szól az egészségügy privatizációja, ennek ellenére a magánosítást mégis az egészségügy területén tartaná a leginkább kívánatosnak.

Az ezredforduló évében egyébként több mint 265 milliárd forintot költöttünk egészségügyi szolgáltatásokra. Ebből a legnagyobb tétel a gyógyszerek térítési díja volt: 85 milliárd forint - derül ki egyebek mellett egy másik vizsgálatból, amelyet a közelmúltban összegeztek az országos lakossági egészségfelmérés adataiból.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy egészségmegőrzésre csak a lakosság tizede költött, ők erre a célra 35,2 milliárdot fordítottak. Megközelítőleg ezzel azonos nagyságrendben fizettünk az egészséggel összefüggő utazásokért, és körülbelül 23,6 milliárd forintba kerültek a szemüvegek és a kontaktlencsék.

Értékelés:

Eddig 0 felhasználó értékelte a cikket.