Cikk ajánlása Nyomtatás Tegyen fel kérdést vagy mondja el véleményét

Új csodaszer antibiotikum helyett?

2009. december 25. (péntek) 04:23

A fehérje akkor váltotta ki a megfelelő hatást, ha egy-két nappal a fertőzés előtt kezelték az egereket. Kanadai kutatók olyan fehérjét állítottak elő, amely helyettesítheti az antibiotikumokat - jelentette a Die Welt című német napilap online kiadásában.

 

 A halálesetek harmadát világszerte fertőzések okozzák, ezért sürgősen új terápiákra van szükség, ugyanis egyre több kórokozó válik ellenállóvá az antibiotikumokkal szemben.

A kutatók abból indultak ki, hogy a fertőzés kiváltja az ember immunrendszerének azonnali reakcióját, tehát azok a hatóanyagok, amelyek erősítik a védekező mechanizmust, alternatívát jelenthetnek az antibiotikumokkal szemben. Robert Hancock, a kanadai Vancouver egyetemének kutatója, és az általa irányított csapat egereken tesztelte egy új fehérje ilyen jellegű hatását. A laboratóriumban előállított peptidek, amelyek rövid láncú aminosavakból állnak, aktivizálják a saját immunrendszert, s a kezelés nyomán az állatok túlélési rátája jelentősen nőtt, még az olyan fertőzések esetén is, amelyeket nagyon ellenálló baktériumok okoztak.

 

Figyelemre méltó, hogy az IDR-1-nek nevezett fehérje akkor váltotta ki a megfelelő hatást, ha egy-két nappal a fertőzés előtt kezelték az egereket. Ezt figyelembe véve a kezelés megelőzésként alkalmazva segíthet abban, hogy például a kórházakban meggátolják veszélyes fertőzések kialakulását, írták a kanadai tudósok.

Az IDR-1 peptid közvetlenül nem pusztítja el a baktériumokat, hanem a makrofágok, (a nagy falósejetek), és a monociták szerepét növeli, míg más immunsejtek, például a limfociták nem kapnak szerepet. A fehérje nem váltott ki erős mellékhatásokat, és a kutatók abban bíznak, hogy egy éven belül elkezdhetik a páciensekkel való kísérleteket.

Brett Finlay, a kutatócsoport egyik tagja szerint várhatóan tíz éven belül szinte valamennyi kórokozó rezisztens lesz az antibiotikumokkal szemben, ezért mindenképpen szükségesek az új kezelési eljárások - idézi a Die Welt online kiadásában a kutatót.

Forrás: MTI Panoráma

Kapcsolódó tartalmak

Értékelés:

Eddig 0 felhasználó értékelte a cikket.

News

hasonló tartalmak

Kéred a fogkefém?

Egy új nagy-britanniai fogászati felmérés szerint a legtöbb brit szívesen kölcsönadná a fogkeféjét. A kedvesség azonban könnyen visszaüthet, ugyanis mások fogkeféjétől akár komoly

AIDS: Európában fertőz a tudatlanság

Nem sok reményre ad okot, hogy a magyarok vagy a szlovákok egyharmada tudja csak: a HIV-vírust nem lehet elkapni, ha valakivel egy pohárból iszunk.

A fogcsikorgatás rejtélyei

A fogcsikorgatás és a fogsor erős zárása, más néven bruxizmus, általában éjszaka jelentkezik, és amerikaiak millióit érinti.

A forgalmi dugók ártanak a szívnek

Felejtsük el az őrülteket az utakon. Egy új német tanulmány szerint a dugókban való ácsorgás jelentősen megnöveli a szívroham kockázatát, az viszont nem derül ki, mi is okozza ezt

Fogzománc-növesztés laborban

Egy japán kutatócsoport sikeresen növesztett fogzománcot laboratóriumi körülmények között, sejttenyészetet használva. A kutatók szerint ez az áttörés fellendítheti a

Ha agresszív vagy, jobban kereshetsz: állítják brit kutatók

A jófiúk sajnos sosem lesznek elsők, legalábbis, ami a pénztárcájuk vastagságát illeti. Az Essexi Egyetem Gazdasági és Társadalomkutató Intézete munkatársainak munkája szerint az

A panoráma röntgen segít a biszfoszfonátok által okozott állkapocs csontelhalás kiértékelésében

A panoráma röntgen segíthet a biszfoszfonátokkal összefüggő állkapocs osteonecrosis (rövidítése az angolban BONJ) jobb kiértékelésében, és a kórkép klinikai diagnózisának