Úgy tűnik, hogy az idén tavasszal még a sokak által várt napfény is új megvilágításba kerülhet.
A fogszuvasodás problémájával szinte mindenki szembesül legalább egyszer az élete során. A szuvasodás (amely bizonyos extrém esetekben akár halált is okozhat) első jeleinek felismerése most még egyszerűbbé válhat indiai kutatók fejlesztésének köszönhetően.
Norvég kutatók szerint a terhesség alatt szedett megfelelő mennyiségű A vitamin megelőzheti a szájpadhasadék kialakulását.
Néhány éven belül mindenkiről kiderülhet már a születése után, hogy milyen betegségekre lesz hajlamos élete során – állítja Falus András kutató. Egyre olcsóbb lesz ugyanis a genetikai diagnózis. Egy budapesti nemzetközi konferencián olyan készüléket mutattak be, amellyel akár ötven forintért lehet egyfajta génvizsgálatot végezni. Falus professzor és munkatársai csak néhány lépésre vannak a megfelelő gyógyszerhatóanyagok megtalálásától, amelyek megvédik az allergiára genetikailag hajlamos gyerekeket a betegség kialakulásától.
Több száz érdeklődő szorult ki a Mindentudás Egyetemének megnyitó előadásáról, amelyet a Duna Televízió tegnap közvetített. Vizi E. Szilveszternek, az Akadémia elnökének Egy életem, egy halálom című előadását interneten 6000-en töltötték le, és mintegy 400 csevegő reagált rá...
Leáldozóban lenne a fogimplantátumok korszaka? - ébresztett új reményt a minap a világsajtó, amikor hírül adta: brit tudósok azt állítják, közel járnak ahhoz, hogy őssejtek segítségével növesszenek pótfogakat a páciensek szájában. Egyelőre azonban a még közelebbi lehetőség, a testbarát fogtömés is csak álom...
Újabb egyértelmű kapcsolatot fedeztek fel a szájrák és a szexuális úton terjedő humán papilloma vírus (HPV) között. – számolt be a British Dental Health Foundation (BDHF)...
Próbálja meg lebeszélni tizenéves gyermekét a szájüregbe, ajakba helyezett piercingről, később meg fogja köszönni - mondja a Tel Aviv Egyetem Fogorvosi Karának kutatócsoportja, amely 2005 óta foglalkozik a szájüregi piercingek okozta problémákkal.
Párizs – Délkelet-Franciaországban egy 175-200 ezer éves állkapocscsontra bukkantak a tudósok.
Nemrégiben jelent meg egy új kutatásról beszámoló tudományos közlemény, amely igazolta, hogy a fogfehérítőknek semmilyen egészségre káros hatásuk nincs, és a szájüregi daganatok kialakulásának kockázatát sem növelik meg.
Jobban fáj, ha azt hisszük, hogy valaki bántani akar minket, mint ha meggyőződésünk, hogy csak véletlenül tett rosszat - amerikai kutatók egyszerű kísérlettel bizonyították be ennek az elméletnek az igazságát.
Egy kutató cég 20.000 font összegű készpénz-injekciót kapott egy szájrák-nyálteszt kifejlesztésére. A GFC Diagnostics vállalatot egy 20.000 font értékű Kutatás-Fejlesztési támogatással díjazta a Délkelet-angliai Fejlesztési Ügynökség (SEEDA) az új dohányzásteszt kifejlesztéséhez.
Egy japán kutatócsoport sikeresen növesztett fogzománcot laboratóriumi körülmények között, sejttenyészetet használva. A kutatók szerint ez az áttörés fellendítheti a szövettenyésztést, amellyel pótolnák a sérült vagy hiányzó fogzománcot és esetlegesen egész fogat regenerálhatnának.
A kézfertőtlenítő zselék jó alternatívát nyújtanak, ha nincs éppen mosdó a közelben, de csak ha helyesen használjuk azokat.
Egy indianapolisi férfi 30 ezer dollárt spórolt azzal, hogy átrepült Nagy-Britanniába egy egyszerű orrpolip eltávolítás miatt.